Ezt a sorozatot azon embertársaim jellemfejlődésének céljából indítom, akik bár rendszeresen megfordulnak a kultúra templomában, nem tudják személyüket megfelelően prezentálni ahhoz, hogy mások minőségi szórakozását ne zavarják a létezésükkel. Akinek nem inge, én kérek elnézést, de fontosnak tartom e gondolatok terjedését a gyengébbek épülésének érdekében.

Szeretett Embertársam!

Legújabb agytágító bejegyzésemben azzal foglalkozom, mikor illik hangot kiadnod előadás közben és mikor kell csendben ülnöd, mintha megszűntél volna létezni. Lássuk csak szép sorban az erre vonatkozó íratlan szabályokat:

Előadás alatt nem beszélünk!

Bár biztosan nagyon értékes a darabról alkotott véleményed, és nyilván szellemesek az egyes jelenetekhez fűzött kommentjeid is, sajnos fel kell világosítsalak a szomorú tényről, a szomszédod magasról tesz magvas gondolataidra, ugyanis a színdarab szövegkönyvében jegyzett mondatokra kíváncsi, nem pedig a te stand up show-dra. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha a színészekkel együtt szavalod a sorokat vagy dalolod az ismert slágert, nagyobb sikered lesz. Meg kell, hogy emészd a tényt, nem te szerepelsz, neked az a dolgod, hogy síri kussban ülj, és hallgasd mások agymenését. Ha ez a felosztás nincs ínyedre, iratkozz be egy drámakörbe, ott majd kibontakozhatsz.

Nem meséled felvonás közben a partnerednek a darab sztoriját akkor sem, ha annyira egyszerű a szentem, hogy egy kukkot sem ért abból, ami a színpadon zajlik. Ez legyen az ő nyomora. Vett volna műsorfüzetet a kezdés előtt, ha már az interneten utánaolvasni lusta volt a cselekménynek.

Ja, hogy óriási rajongója vagy a műfajnak, és szeretsz felvágni a tudásoddal? Minden művészről van extra-információd, és az utolsó statisztának is tudod a nevét? Csalódást kell neked okoznom, ha eddig abban a hitben leledztél, hogy a körülötted ülők ettől összeszégyellik magukat, és a fülüket hegyezve próbálják majd ismereteiket bővíteni lexikális tudásod által. Örülhetsz ha senki nem vág tarkón, amiért folyamatosan hangosan pofázol.

Nem tetszik az előadás? Talán unod? Legszívesebben felállnál és azonnal távoznál? Bírd ki a szünetig. Esetleg aludj egyet, feltéve ha megy horkolás nélkül. Parasztság megzavarni azzal másokat, hogy felvonás közben keresztülcsörtetsz a nézőtéren.

Mindenkivel előfordult már, hogy a legváratlanabb pillanatban rátört a köhögés. Ezért érdemes magadnál tartanod lezárt üvegben egy korty vizet, sokat segíthet. Ha tudod, hogy allergiás vagy a porra, vagy volt képed betegen beülni embertársaid aurájába, legyen kéznél az innivalód, ne akkor keresgéld a táskádban, mikor már majd megfulladsz. (Ugyanez vonatkozik a papírzsebkendőre is, amibe a felvonás közepén szándékozod beletrombitálni az influenzás nyákot.) Csak nyugger-cukorka van nálad? Próbáld meg minél gyorsabban kicsomagolni, hidd el, sokkal bosszantóbb, ha lassan csinálod. Ha nem sürgős kiköpnöd a tüdőd, várd ki a legközelebbi tapsot.

Tapsolni és bravózni szabad, de csak mikor ez indokolt. Baletteknél és zenés daraboknál bizonyos számok után, valamint a felvonások végén és a tapsrendnél kötelezően ajánlott. Előfordulhat persze, hogy egy-egy megszólalás annyira ütősre sikerül, hogy nyíltszíni ovációt érdemel, ilyenkor ne fogd vissza magad!

Remélem elég alapos voltam, és ezzel az újabb szösszenettel ismét sikerült megtámogatnom a kultúra lelkes rajongóinak zavartalan műélvezetét. Szélsőségekre - minthogy nem állunk fel táncolni előadás közben, nem kiabálunk be hülyeségeket a művészeknek, nem kötünk bele a körülöttünk ülőkbe, és még sorolhatnám … - nem tértem ki, mivel, bár már volt alkalmam látni mindre példát, nem feltételezem rólad barátom, hogy ilyen mértékű szellemi fogyatékkal élsz. Nyilván nem ülsz be részegen színházi előadásra, az előtted ülő tarkójára böfögve a cefrét, ezért veled ilyen kínos dolgok elő sem fordulhatnak. Legyen szép napod, fejlődj, kultúrálódj, lépj szintet ma is!

Ezt a sorozatot azon embertársaim jellemfejlődésének céljából indítom, akik bár rendszeresen megfordulnak a kultúra templomában, nem tudják személyüket megfelelően prezentálni ahhoz, hogy mások minőségi szórakozását ne zavarják a létezésükkel. Akinek nem inge, én kérek elnézést, de fontosnak tartom e gondolatok terjedését a gyengébbek épülésének érdekében.

Szeretett Testvérem!

Ma a színházi etikett egyik legfontosabb pontját tárgyaljuk, ez pedig a mobiltelefon használata a kultúra szentélyében.

A minimum, kedves barátom, hogy a mobilodat abban a pillanatban lehalkítod, amint átlépted a teátrum küszöbét. Ha számodra ez mégsem természetes, legalább az előadás idejére tedd meg ezt értünk, nézőtársaidért, akik valóban kikapcsolódni jöttünk ide ma este! Ha valami érthetetlen okból kifolyólag magasról teszel az arcunkra, legalább a szerencsétlen színészek felé gyakorolj némi empátiát! A sikító telefoncsörgés őket is kizökkenti az előadás hangulatából, és a hangosítással játszott musicaleknél a mikroportok frekvenciáját is zavarja a működő mobilod.

Mi tegyél, ha mégis elfelejtkeztél hűséges tartozékodról, és váratlanul megszólal a zsebedből Kis Grofo Hamlet “Lenni vagy nem lenni” monológja közben? Bármit, csak hallgattasd el valahogy.  Az nem a legjobb megoldás, ha a bömbölő lakodalmassal a kezedben kitaposod magad a sor közepéről, majd egy hangos “hallo, most nem érek rá, színházban vagyok” - kal kivágod az ajtót. Ennél már az is szerethetőbb, ha szétkapod az aksit. Abban mindenesetre biztos lehetsz, hogy mindenki téged figyel, mert állati égő, amit művelsz.

Idős vagy és nem értesz kőkorszaki bunkofonodhoz annyira sem, hogy kikapcsold? Ebben az esetben kérlek hagyd a ruhatárban! Hidd el, a legcsóróbb gettós trógernek sem kellene az a vacak, ha utánadobnád sem, nem kell azon stresszelned, hogy valaki lenyúlja.

Az, hogy a mobilod le van némítva, nem hatalmaz fel arra, hogy kedvedre használhatod az előadás alatt. Ha a darab közben pofátlanul sms-t írogatsz okostelefonodon a szomszédod retináját kisütve, ne lepődj meg, ha a nézőtéri dolgozók rövid úton levadásznak.

Kezdés előtt minden színházban tájékoztatják a közönséget, hogy fényképezni és hangfelvételt készíteni tilos. A látottak alapján viszont úgy gondolom, sokatok számára nem teljesen világos, hogy ez a tilalom a mobiltelefonokkal és tabletekkel készült felvételekre ugyanúgy érvényes. Árulj el nekem valamit drága barátom! Mi értelme egyáltalán vacak minőségű képek készítésével zavarni az előadást és a publikumot, mikor megvásárolhatod az színház profi fotóit műsorfüzet formájában? Talán ha nincs ilyenforma bizonyíték a kezedben, akkor a spanok nem hiszik el Neked, hogy hódoltál a kultúrának? Van egy jó hírem a számodra, testvérem! A tapsrendnél szabad a vásár, a fotóművészet remekeinek egész sorát lőheted el az előadás végén, senki sem fog megállítani. Nem úgy, mintha a darab közben teszed ugyanezt, a személyzetnek ugyanis kutya kötelessége meggátolni a tevékenységedben akkor is, ha a sor közepén működsz. Gondolom nem kell részletekbe menően kifejtenem, miért is fog csuklani a muter, mialatt az elszánt nézőteres megpróbálja leküzdeni a távolságot közted és a sor széle között.

Mára ennyi telt tőlem, remélem, nem okoztam csalódást! A következő bejegyzésemben is érdekes témákat feszegetek majd, többek között arról mesélek neked, miért kell lakatot tenned a kis arcodra, amíg a színészek beszélnek.

Ezt a sorozatot azon embertársaim jellemfejlődésének céljából indítom, akik bár rendszeresen megfordulnak a kultúra templomában, nem tudják személyüket megfelelően prezentálni ahhoz, hogy mások minőségi szórakozását ne zavarják a létezésükkel. Akinek nem inge, én kérek elnézést, de fontosnak tartom e gondolatok terjedését a gyengébbek épülésének érdekében.

Barátom!

Szinte biztosra veszem, hogy sokat fejlődött a kultúrád színvonalas gyorstalpalóm által. Ne is érjük be ennyivel, foglalkozzunk tovább értékes szellemed épülésével! Első körben beszélgessünk el arról, mit is jelent a hiénázás fogalma:

Minden színházi előadáson akadnak gátlástalan arcok, akik úgy találják természetesnek, hogy nekik jár a jobb hely, függetlenül attól, hogy mennyi pénzt toltak a művészetbe. Ők azok a pofátlan trógerek, akik a kezdés előtti utolsó pillanatokban fennakadást okoznak azzal, hogy székfoglalót játszanak. Ez azért sem sportszerű, mert ilyenkor a legelfoglaltabbak a nézőtéri dolgozók, és nincs idejük minden trollt egyenként csekkolni.

Sorolnám a módszereket, melyek alkalmazásával elkerülheted a kínos helyzeteket:

• A legjobb megoldás, ha legalább a szünetig kibírod, hogy a saját helyeden pihenteted az üleped.

• De ha mégis volt képed suttyó módon átülni más helyére, legalább annyi tisztesség legyen benned, hogy ha látod, hogy tanácstalanul álldogál az isten barma a sor előtt, felállsz, elnézést kérsz, és visszaporoszkálsz saját székedhez.

• Udvariasnak számító módszer, ha megkérdezed a nézőtéri dolgozót, fel tud-e ajánlani neked egy jobb helyet, amit biztosan nem adtak el. Ha kedves vagy és nem kezdesz az arcába fröcsögve követelőzni, még akár segítőkész is lesz veled.
  
  

Ellenben ha csak úgy spontán hiénázol székről székre, könnyen megeshet, hogy egy, az utolsó pillanatban érkező vendég helyét foglalod el, akinek már nem lesz ideje arra, hogy kezdés előtt segítséget kérjen a személyzettől. Ebben az esetben a következő kellemetlen események sora történhet:

• 1. lehetőség: Az előadás kezdő jelenete olyannyira csendes és drámai, hogy semmiképp sem lehet megzavarni, ezért a pórul járt vendég már nem ülhet be bunkó húzásod miatt a kifizetett helyére. Ha nincs szerencséje, az emeleten állva kínlódja majd végig az első felvonást, jobb esetben egy sorszéli pótszékkel próbálják kiszúrni a szemét a felvonás végéig. Számíthatsz a szünetben a haragjára.

• 2. lehetőség: Zenés előadáson történik az eset, és a dolgozók a nyitány ideje alatt próbálják megoldani az problémát. Percekig integetnek és szólongatnak, megzavarva ezzel mindenki más szórakozását, aki az adott sorban ül. Ezután te mindenkin áttaposva kimászol a sor közepéről, majd egy másik sornyi néző lábain át próbálsz visszafurakodni korábbi helyedre, amit jobb esetben még nem foglalt el egy hozzád hasonló nézőtéri barbár. Ebben az esetben minimum 20 ember haragját vívod ki kőbunkó viselkedéseddel.
  
  

Senki sem fogja viszont szóvá tenni, ha kezdés után 1-2 székkel beljebb kúszol, abban az esetben, ha melletted üresen maradt néhány hely, különösen olyan teátrumokban, ahol a sorok szélére beengedik a későn érkező vendégeket. Talán még hálásak is lesznek ezért.

Kicsit hosszúra nyúlt ez a prédikációm, így a beígért mobiltelefon-téma a következő bejegyzésre marad! Ne feledd drága barátom, sose késő Homo sapiensszé válni, rohanó világunkban nagylelkűen megbocsátjuk neked, amire eddig nem tudtál időt szakítani.

Ezt a sorozatot azon embertársaim jellemfejlődésének céljából indítom, akik bár rendszeresen megfordulnak a kultúra templomában, nem tudják személyüket megfelelően prezentálni ahhoz, hogy mások minőségi szórakozását ne zavarják a létezésükkel. Akinek nem inge, én kérek elnézést, de fontosnak tartom e gondolatok terjedését a gyengébbek épülésének érdekében.

Kedves Barátom!

Te, aki úgy határoztál, hogy nézőtéri trollból a kulturális élet elit követőjévé avanzsálsz, fogadd a legnagyobb szeretettel további támogatásomat szent ügyed érdekében. Újabb tanításomban több dolgot is érintek majd, hogy komolyabb előrelépést érjünk el közösen a témában.

3. Szabály: Nem eszünk a nézőtéren!
A színház nem mozi és itthon senkit sem érdekel, hogy a londoni teátrumokban mit szabad és mit nem. Magyarországon nem táplálkozunk előadás közben! Ennek okai röviden:

• A legtöbb esetben az evés zajjal jár. A csomagolás zörgése, a dobozos üdítő szisszenése, sőt még a visszataszító csámcsogásod is idegesítő lehet a körülötted ülők számára. Biztosan neked is ismerősen hangzik a cukorkát csörgető vénasszonyokkal teli messze elkerülendő nyugdíjas matiné előadás.

• Az étel nyomot hagy, ha más módon nem, minimum egy kupac morzsa formájában a nehezen takarítható széksorok alatt. De még ennél is kínosabb, ha a kolbászos szendvicsed egy része a melletted ülő elegáns ruháján landol. 

A lezárt palackban magaddal hozott ásványvíz ellen senkinek nincsen kifogása, de ezen kívül minden mást szünetben a folyosón kell elfogyasztanod. Nem érdekelnek senkit sem a kifogásaid, hogy a perec nem csap zajt, csak a táskádból eszegeted, mert ebben az esetben újra előkerül a ruhatárral kapcsolatban felvázolt probléma, hogy ha ő eheti benn a perecét, én miért nem tolhatom be a lekváros fánkot? A színház egy szentély és egy templomban sem osztanak mise közben hot-dogot!

A nézőtéren való táplálkozásnál már csak az a fertelmesebb, ha a maradék szemetedet a szék alatt hagyod.

4. Szabály: Nincs ki-be mászkálás előadás közben!
Ugyanazon okokból, amiért a késő sem foglalhatja el előadás alatt a helyét, te sem ülhetsz vissza a nézőtérre, ha a szünetben betoltál 3 pezsgőt, és emiatt a felvonás közepén végigtaposva az egész soron kitolattál dobni egy sárgát. Ha a nézőtéri dolgozók mégis lehetővé teszik neked, hogy visszaülj, pontosan azt csinálod, amit mondanak, elfogadod a sor szélén felajánlott pótszéket, vagy zenés darab esetében megvárod a vastapsot. De még így sem garantált, hogy székszomszédaid nem fogják sűrűn emlegetni drága szülőanyádat.

5. szabály: Előadás közben kushadsz!
Nézőtársaid közül senki sem kíváncsi a darabhoz fűzött kommentjeidre, és zenés előadások esetében sem a te énekhangodra váltottak jegyet. Leszel szíves síri csendben élvezni a művészetet, és csak akkor hangot adni a véleményednek, amikor ez elvárás. Értsd ez alatt a tapsot és a humoros részeket értékelő kulturált kacagást.

Barátom, remélem ma sem keltél fel hiába, és értelmi fejlődésed csúcsokat döntött bejegyzéseim olvasgatása által. Legközelebb a hiénázásról és a mobiltelefonokról fogok mesélni neked, természetesen szigorúan a színházhoz kapcsolódó területeket tárgyalva. 

Ezt a sorozatot azon embertársaim jellemfejlődésének céljából írom, akik bár rendszeresen megfordulnak a kultúra templomában, nem tudják személyüket megfelelően prezentálni ahhoz, hogy mások minőségi szórakozását ne zavarják a létezésükkel. Akinek nem inge, én kérek elnézést, de fontosnak tartom e gondolatok terjedését a gyengébbek épülésének érdekében.

Drága Barátom!

Ahogy ígértem, ismét itt vagyok Veled, hogy együtt dolgozhassunk a kulturális eseményeken való megnyilvánulásaid mikéntjén. Bízom benne, hogy az útmutatásaim meghozzák a várt eredményt. Lássuk csak, mit tartogatok neked mára:

2. Szabály: A ruhatár kötelező!
Igen barátom, jól gondolod, sem kabátot, sem esernyőt, sem neilonszatyrot vagy túrahátizsákot nem vihetsz be magaddal a nézőtérre. Ami megengedett, az a kézitáska, lehetőség szerint minél kisebb méretű. Ez a szabály sem véletlen, sorolnám az okokat:

• A tetemes mennyiségű motyó közé zsúfolódva nem csak neked kényelmetlen végigülni a felvonást, de a szomszédodat is zavarhatja. Biztosan feltűnt, hogy a színházakban a széksorok elég szűkre vannak méretezve, és senki sem örül, ha az előadás közben az oldalába fúródik a laptoptáskád, vagy kiszakítja a hátizsákod csatja a harisnyáját. Arról nem is beszélve, ha az időjárás latyakos, és a kabátodról csurog a víz a melletted ülő dekoltázsába.

• Nem véletlenül hivatkozik a személyzet a tűzvédelmi előírásokra, vészhelyzet esetén ugyanis nem nyerő, ha az alap éghető dolgokon kívül még egy halom kabát is gyújtós funkciót lát el a veszélyzónában. Arról nem is beszélve, hogy a székek közé préselt plusz táskákban a nyakát törheti a menekülő tömeg, és biztosan te sem örülnél, ha futás közben felnyársalna egy ottfelejtett esernyő. 

• A terrortámadások idejét éljük, nyugaton több helyen természetesnek számít, hogy a repterekhez hasonló alapossággal vizsgálják át a népet belépéskor. Nálunk a nagyméretű hátizsákok leadatásával próbálja a teátrumok egy része garantálni a biztonságod. De ha te ennyit sem vagy hajlandó megtenni ezért, ne legyél meglepődve, ha utánad az Isis embere rád hivatkozva viszi be magával bombával kitömött puttonyát.

• A neilonszatyor idegesítően zörög minden mozdulatodnál. Igen barátom, emellett cseppet sem elegáns, mondhatni, hogy vér ciki, ahogy a hátizsák és a vászon bevásárlószatyor sem számít trendinek a kultúra fellegvárában.

• Kiskabát, nagykabát, kis szatyor, üres hátizsák ... a beengedőnek nem áll módjában különbséget tenni. Ha valaki udvariasan megkér valamire, indokolva azzal, hogy ez a ház szabálya, ne vond kétségbe a szavát. Biztos lehetsz benne, hogy neki ezért nem jár bónusz.

Ja, hogy pénzbe kerül? Van színház, ahol ingyenes, tessen oda járni! 

Igen, be lehet próbálkozni azzal, hogy nincs nálad pénz, csak kártya, de - bár nem tudnak veled mit tenni - állati nagy hazug bunkónak fognak gondolni a nézőtéri dolgozók, lássuk be, jogosan. Nekik kellemetlenséget okozol, mert minimum 15-en fognak utánad azzal érvelni, hogy ha te bevihetted a kabátod, nekik miért nem lehet, ezen kívül pedig egyértelművé teszed, mennyire tojsz az előzőekben felsoroltakra.

Remélem érthető és hasznos voltam, és elértem, hogy felismerd, ez a szabály sem a te bosszantásodra és akadályoztatásodra lett kitalálva. Gondold végig, dolgozd fel az újonnan szerzett értékes információkat, és készülj az ismeretanyag további részének befogadására! A következő bejegyzésemben többek között arról is szó lesz, hogy miért nem eszünk a nézőtéren.

Ezt a sorozatot azon embertársaim jellemfejlődésének céljából indítom, akik bár rendszeresen megfordulnak a kultúra templomában, nem tudják személyüket megfelelően prezentálni ahhoz, hogy mások minőségi szórakozását ne zavarják a létezésükkel. Akinek nem inge, én kérek elnézést, de fontosnak tartom e gondolatok terjedését a gyengébbek épülésének érdekében.

Kedves Barátom!

Ha eddig abban a hitben éltél, hogy egy színházjegy áráért megvásároltad aznap estére az egész teátrumot, ahol neked ennek fejében minden alanyi jogon jár, és azt teszel, amit csak akarsz, akkor ez az írás neked szól. Te is a testvérem vagy, fontos nekem a szellemi épülésed, és nem kevésbé - önző módon - a saját zavartalan szórakozásom is szeretném bebiztosítani.

Zongorázzuk hát végig közösen a színházban alkalmazandó legalapvetőbb viselkedési normákat, fejezetenként egyet:

1. Szabály: Nem késel el az előadásról!
Pontosan érkezni pedig nem azt jelenti, hogy a kezdés pillanatában gázolsz át lihegve a kapuban álló, jobb sorsra érdemes jegyszedőn, hanem, hogy fél órával korábban a helyszínre érkezel. Hogy miért? Íme az okok:

• Parkoló helyet találni a belvárosban lutri. Ha másért nem, emiatt biztosan kifutsz az időből, és tévesen gondolod majd, hogy mindez a színház hibája.

• A ruhatáros nem gyorsvonat, és ha tetszik, ha nem, sem a kabátod, sem a tescos puttonyod nem viheted be magaddal a nézőtérre. (Ennek okait a továbbiakban részletesen tárgyalom.)

• Ha mosdóba kell menned, az is időtöltés, nem fogják a kedvedért a darabot később kezdeni akkor sem, ha sor áll.

• A komolyabb színházakban nem csörtethetsz be előadás kezdés után a nézőtérre, meg kell várnod a szünetet. A legtöbb esetben ezt fel is tüntetik a jegyeken. És még mielőtt felhördülnél, ez a szabály épp miattad, fizető néző miatt lett bevezetve. Te sem örülsz, ha - miközben próbálsz ráhangolódni a magaskultúrára - csikorogva kinyílik az ajtó, betrappol rajta a bugris, majd - ahelyett, hogy csendben megállna a sarokban és mélyen szégyellné magát - amint a nézőtéri ügyelő egy pillanatra félrefordítja a fejét, hátsóját az arcodba tolva furakszik be a sor közepén lévő helyére, hosszú másodpercekre kitakarva a produkciót és felállítva a teljes sort, hogy a felbolydulást a színpadon működő színészek is biztosan érzékeljék.

Ha minden intelem ellenére mégis sikerül elkésned, viseld higgadtan a következményeket. Nem a személyzet tehet róla, hogy nem futottál be időben, nekik a közönség zavartalan szórakozását kell vigyázniuk, a Te személyes problémádat nem helyezhetik a többség érdekei elé.

Kedves Barátom, - Te aki gondolataim által épp most tanulod a színházi etikettet - őszintén remélem, hogy hasznosnak találtad hozzád intézett soraimat. Mi nézőtársaid, teljes szívünkből drukkolunk, hogy sikerüljön minden pontját megfelelően elsajátítanod! A következő bejegyzésben elmesélem Neked, miért kötelező a színházban a ruhatár.